Korábban írt cikkemben említettem a diesel tuning hiába lett híres arról, hogy fillérekből meg lehet oldani, sajnos a valóságban nem teljesen az. Egy bizonyos lóerő határ felett igenis zsebbenyúlós a történet. Az egyik átalakítás hozza magával a többit. Az erős autóra fék kell. Az erős autó, ami jól gyorsul és hamar meg is tud állni nem lenne baj, ha biztonsággal is tudna nagy tempó mellett kanyarodni…tehát futómű is KELL!

Már lehet páran látták ezeket a videókat, de senkinek nem lesz baja attól, ha még egyszer megtekinti. Égjen bele mindenkinek a fejébe, hogy ez az etalon, ha tuningra kerül a sor és felejtsük el a sufnizást meg a kókányolást. 200 lóerő felett a dízel tuning relatív drága. (Azért írom, hogy relatív, mert van akinek nem számít a pénz…) Ez van. El kell fogadni. Külföldön még drágább, itthon meg “csak” drága. Mondjuk a videón is látszik, ott milyen körülmények között épül meg az autó. Itthon még a fűtött műhely is igen ritka. De az is előfordul, hogy a sok lóvéért cserébe szar munkát kapsz és akkor végképp drága lesz a történet, ha az első 20km-en beszarik.

A következő videóban a fent megépített autón további módosításokat végeztek. Kicsit nagyobb nyomást meg több kaját kapott a motor és 290 lóerőt sajtoltak ki belőle. (Még mindig egy utcai autóról beszélünk.)

Megjegyzések

Bankkártyás fizetés

Fizess, gyorsan, biztonságosan és kényelmesen bankkártyáddal a Barion, vagy PayPal rendszerén keresztül. Semmilyen regisztráció nem szükséges hozzá!

Expressz kiszállítás

Magyarországon belül csomagodat a DPD futárszolgálat szállítja ki, így akár már a rendelést követő másnapon kézhez kaphatod azt.

E-számla

Webáruházunk a Számlázz.hu rendszerét használja, mely automatikusan egy e-számlát állít ki és küld el e-mailben a Vásárlónak, így a számlát nem szükséges kinyomtatni. Spórolva a felhasznált papírral.

Biztonságos

Webáruházunk SSL tanúsítvánnyal rendelkezik (https://), és a személyes adataidat szigorúan bizalmasan a GDPR előírásainak megfelelően kezeljük.

Facebook

info@nofckinglimit.com

06 30 22 55 88 2

Hétköznap és munkanapokon reggel 10:00-18:00 között hívható!

Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013

Kosár
Nincs termék a kosárban!
Összesen
Ft
Tovább vásárolok

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás